2011. február 23., szerda

Lehet-e majonézt készíteni Robochef-fel?

Hát nem! Vagyis nekem nem sikerült. Pedig a szakirodalom azt írja, hogy tudnia kellene. Nem tudja! (Azért megjegyzem, hogy a negyedét sem tudja, mint amit egy ilyen látványos bemutatón képes megcsinálni ez a szerkezet.)  
Tehát beletettem a tartályába a hozzávalókat és beindítottam a gépet. És hiába! Ha tovább nyomom a gombot tuti leég a motorja. Azt hiszem, hogy ezek után kicsit még mélyebbre kerül a szekrényben.

Így aztán elővettem a kézi mixert és azzal készítettem el a majonézt, majd egy közönséges kanál segítségével a majonézből a tartármártást.

Majonéz

Hozzávalók:
  • 2 db tojás sárgája,
  • 1/2 citrom leve (egy kisebb citrom),
  • 2 teáskanál mustár,
  • 2 csipet só,
  • 2 dl olaj
Elkészítés:

A kézi mixerrel egy magas falu edényben elkezdem felverni a tojások sárgáját a hozzávalókkal az olaj kivételével. Azt először egészen vékony sugárban öntöm hozzá, majd amikor már kezd összeállni, lehet kicsit gyorsítani. És kész is van. 

Tartár mártás

Tartár mártás

Hozzávalók:
  • a fenti adag majonéz,
  • 4 evőkanál tejföl,
  • 3 teáskanál mustár,
  • 3 teáskanál porcukor,
  • még egy fél citrom leve,
  • fehér bors ízlés szerint.
Az elkészítése nagyon bonyolult! Fogok egy kanalat és elkeverem az egészet. Megkóstolom és ha még kell valami bele, akkor tovább ízesítem. 


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...